Decemberi keresés

 

Nagyon magányos a decemberi út befelé.

Ott maradt szeretők, kedves szavai hullanak.

Mélyül a csend, nyílik a sötét meleg öle.

Mind mélyebbre húz, bátorsággal állok elébe.

Egyre jobban forog sötét, obszidián fénye,

Mely próbákat hoz lelkem isteni mélyére.

Nincs külső kapaszkodó, magamra maradok.

Most legyen mértékben a félelem sötét karma,

A káosz legmélyére térve, ujjammal markolva

Képes legyek felszínre hozni az újat, a világosat.

Tudjak örülni, szeretni, boldognak lenni,

Csakis magamból, mélyről merítkezni.

Ha a várakozásban megtalálom bölcsen,

Mi előre indíthat életem létráján emelkedve

Fel-fel egyre MAGosabbra, míg nyílik a

Menny és kilököm fejemmel a búrát, mely

  Bezár egy végtelen körbe, hetedíziglen.

Újra vágyom, s lépem bátran, mint egy amazon,

Isteni kardommal szakítva a háló állandóságot.

Minden mindegy. Már látom szakítva a teret,

Sárkányommal magamban magasra repkedek.

Hol a teljesség mi egybe forraszt veled?

Keresem társaim, kik a sötétet megjárva

Nyitott szívvel, élő léttel repkednek fennen

És kapcsolódnak majd a közösÉGben velem.