Decemberi keresés
Nagyon magányos a decemberi út befelé. Ott maradt szeretők, kedves szavai hullanak. Mélyül a csend, nyílik a sötét meleg öle. Mind mélyebbre húz, bátorsággal állok elébe. Egyre jobban forog sötét, obszidián fénye, Mely próbákat hoz lelkem isteni mélyére. Nincs külső kapaszkodó, magamra maradok. Most legyen mértékben a félelem sötét karma, A káosz legmélyére térve, ujjammal markolva Képes legyek felszínre hozni az újat, a világosat. Tudjak örülni, szeretni, boldognak lenni, Csakis magamból, mélyről merítkezni. Ha a várakozásban megtalálom bölcsen, Mi előre indíthat életem létráján emelkedve Fel-fel egyre MAGosabbra, míg nyílik a Menny és kilököm fejemmel a búrát, mely Bezár egy végtelen körbe, hetedíziglen. Újra vágyom, s lépem bátran, mint egy amazon, Isteni kardommal szakítva a háló állandóságot. Minden mindegy. Már látom szakítva a teret, Sárkányommal magamban magasra repkedek. Hol a teljesség mi egybe forraszt veled? Keresem társaim, kik a sötétet megjárva